Jamamoto Tsunemoto, a XVII-XVIII. század fordulóján élt szamuráj, később zen-szerzetes és író alkotását olvashatjuk ezen cím alatt, melyet tanítványának, Tashiro Tsuramotonak diktált le 1709 és 1716 között, s amelynek már ellentmondásos története is arra sarkall bennünket, hogy megismerkedjünk vele. A későbbi korok során kézírással másolták le a Nabeshima-klán szamurájai, többször is károsnak ítéltetett és betiltatott. Hivatalos nyomtatásban a Meidzsi-korszakban (1862-1912 között) adták ki először.
A Hagakure cím jelentése 'Levelek alatt', s valójában nem más, mint a Nabeshima Mitsushige nagyúr idejében szamurájként szolgáló szerző feljegyzései, levelei és tanításai a Bushidóról, a Harcosok Útjáról. Tsunemoto nemcsak a 'szolgálat' alapelveire okít bennünket, hanem leírja észrevételeit kora hanyatló társadalmáról, a szamuráj-erkölcs fellazulásáról. Etikai tanácsait olvasmányos anekdotákkal tarkítja, ennek köszönhető, hogy bár a szöveg meglehetősen régies, mégsem nevezhető nehéz olvasmánynak.
A XX. század folyamán - főként a II. világháború ideje alatt - került előtérbe ismét ez az alkotás. Mondanivalója talaján fejlődtek ki a kamikazék, akik magukévá tették Tsunemoto azon felfogását, mely szerint a 'Bushido a halálban gyökerezik'. Emiatt a megállapítása miatt lett aztán ugyanekkor a közfelháborodás tárgya is, miszerint erőszakos halálra biztat, s mint ilyet, tiltani kell. Yamamoto Tsunemoto írása azonban nem veszett el végleg, s nem kopott ki a történelemből, ez mindenképpen időtállóságát bizonyítja. S aligha hiszem, hogy olvasói nem találnak ma is benne olyan tanácsokat, melyek megfogadása ma is időszerű lehet, s mely láttán megállapíthatjuk: a világ bizony változik, ám az emberi természet aligha.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése