A Kagrra együttesnek köszönhetem, hogy megszerettem a japán tradicionális hangszerek hangját, bár mindeddig nem találtam rá olyan zenekarra, mely hasonló magas szinten elegyítette volna eme műfajt a populárisabb stílusokkal. Nemrégiben azonban a facebookon akadtam rá erre a felvételre:
A képen látható úriemberek - a Yoshida Brothers - meglehetősen jól pengetik samiszenjeiket, s ez arra ösztökélt, hogy jobban megismerkedjek munkásságukkal.
Yoshida Ryoichiro és Ken'ichiro a Hokkaido-beli Noboribetsu-ban látták meg a napvilágot, s egész fiatal korukban kezdték el elsajátítani a Tsugaru-shamisen alapjait. A Domo kiadó gondozásában megjelent első albumuk (1999)-ben egy csapásra ismertté tette nevüket Japánban. Öt teljes lemezük jelent meg a szigetországban, továbbá négy került nemzetközi porondra. Egy alkalommal az Év Hagyományos Japán Zenei Albuma díjat is elnyerték. 2002-től turnéztak a világ több pontján, többek között Koreában, az Amerikai Egyesült Államokban, Spanyolországban és Hong Kongban. Ismertségüket fokozta, hogy 2007-ben a Nintendo az ő dalukat használta fel egy TV-hirdetésben a Wii reklámozására.
Mivel a fent említett urak jelen pillanatban is aktívak, mi több, a világ más részeinek meghódítására is készülnek, talán abban a szerencsében részesülünk, hogy egyszer Európába is ellátogatnak. Nagyon szeretnék már a színpadon látni egy ilyen színvonal párost, akik népszerűsítik a japán tradicionális zenét a világban.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése