Bizony, mert erre a tanulási/szórakozási formára is szüksége lenne az embernek minden időben. De ahogy tudjuk, a könyvek - még inkább, mint a mangák vagy folyóiratok - aranyárban vannak, így lassan sajnos tényleg eljutunk arra a pontra, hogy ünnep lesz minden nap, amikor egy valódi könyvet a kezünkbe tudunk venni.
Addig is itt vannak nekünk a testhezálló hi-tech kütyük, mint például az e-book olvasó. Ezeket sajnálatos módon kicsit kiszorítják a piacról a mostanában megjelent tabletek, pedig ne higgyük, hogy az utóbbiak pótolni tudnak egy igazi becses darabot. Például egy olyat, melyre épp a mai nap tettem szert.
Igen, az én Amazon Kindle-mről szeretnék mesélni. Arról, melyet kalandos úton vettem magamnak potom 10-15 könyv áráért, s mely azt hiszem, röpke egy év alatt bőven meg fog térülni. Az Amazon Kindle a táblagépekkel és laptopokkal ellentétben nem rontja a szemet, mert nem LCD, hanem úgynevezett 'e-ink' technológián alapul. Előnye azonban nem csak ez, hanem az is, hogy viszonylag kevés energiát fogyaszt, egy feltöltéssel 3000 lapozást bír ki, azaz körülbelül tíz átlagterjedelmű könyv elolvasása után kell újratölteni. Szép, dizájnos, kézhez álló, s kaptam hozzá 30 ajándék e-bookot is, csupán egyetlen hátulütője van a dolognak. Magyarországon hivatalosan nem nagyon lehet beszerezni.
Két megoldás létezik: vagy behozatjuk külföldről az Amazon oldaláról, vagy pedig egy magyarországi kerülőúton, mely végeredményben lehet, hogy egy kicsit többe kerül (nem aránytalanul, de a végeredmény valószínűleg az lesz). A futárszállításnak természetesen vannak vad oldalai, melyben nekem is részem volt, tudván, hogy a futár mindig ki tudja választani a legalkalmatlanabb időpontot, kiverve engem az ágyamból éjszakás műszak után, mikor alig három órája szenderedtem álomra, természetesen egy fillér készpénz nélkül (alváshoz ugyanis nem kell ilyesmi, hacsak nem pizsamát kell venned). Mégis azt mondom: megérte a vesződséget, tekintve csak a könyvek mai árát, valamint azt, hogy a Magyarországon hivatalos forgalomba kerülő, hasonló árkategóriába tartozó gépecskék bizony csak noname taiwani gagyik .
Hátránya természetesen az, hogy nem lehet vele legyeket csapkodni, de úgy gondolom, ez a legkevésbé sem érdekel.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése