Ismét elszaladt egy év, gyorsabban, mint kellett volna, s újra láthatjuk a csillagszórók fényét, és állhatunk a feldíszített fa alatt szeretteinkkel. Az év vége számvetésre is készteti az embert, megteszem hát én is.
Ez az év túl rövid volt, s számomra magánéleti megpróbáltatásokkal teli. Nem tudom, hányan tudják blogom olvasói közül, hogy van egy öcsém, akire mindig úgy gondoltam, hogy ő az egyetlen, akivel mindent meg tudok osztani, ám ő sajnos súlyos beteg. Nem hittem tavasszal, hogy az idén még együtt karácsonyozunk, s állapota továbbra sem ad túl sok okot a bizakodásra.
Ennyit a magánéletemről, s lássuk hát, miket tartogatott még számomra az év. Jelentem, hogy hosszas kínlódás után sikerült úgy-ahogy elsajátítanom a hiraganákat, még nem tudom, mit kezdek a megszerzett tudásommal, egyelőre igyekszem nem elfelejteni őket. Idén több új kedvencet is felfedeztem a jrock palettán, végleg a szívembe zártam a BORN együttest, s figyelemmel kísérem olyan szárnybontogató csapatok pályáját, mint a Mejibray vagy a Triggah. Talán kicsit kevesebb csalódás ért az idén visual kei téren, mint 2010-ben, ám nem feledhetem, hogy a legnagyobb csapást - kedvenc bálványom, Isshi halálát - az idén kellett elszenvednem.
Animenézésben továbbra is el vagyok maradva, s nem túlzottan sikerült az idei évben sem pótolnom ezt. Egy-két rövidebb sorozatot sikerült végignéznem, valamint folyamatban van további egy-kettő megtekintése. Mangát az idén egyáltalán nem vettem. Sajnálatos módon a Gravitation és a Vörös Kert kiadása is leállt, s igen drágák ezek a darabok ahhoz, hogy még egy sorozatba befektessek, mely esetleg hasonlóan jár, mint az előző kettő.
Valamennyire gyorsabb ütemben sikerül pótolnom a filmek megtekintése terén mutatkozó hiányosságomat, s remélem, rövidesen a japán darabokra is sort tudok keríteni. Végre sikerült teljes egészében megszereznem a Komatsu Sakyo könyvéből készült Japan Sinks-et, melyről kritikát is kívánok majd írni itt, a blog keretein belül.
Végezetül pedig mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok, s hallgassátok meg az idei év legpozitívabb meglepetéseként felfedezett Anonymous Confederate Ensemble karácsonyi dalát:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése